
Made with Swedish Water and Winter Wheat
Merész, eredeti és kreatív. Az Absolut Vodka 1979-ben debütált New Yorkban. Letisztult palackunk, amit egy 18.századi gyógyszeres üvegcse inspirált, egyből kitűnt versenytársai közül magasságuk és kihívó designjuk ellenére. Végül is ilyen volt a 70-es évek New York-ja. Másnak kellett lenned, hogy észrevegyenek.
Inspiráló kollaborációk
Az Absolut az összes márka közül elsőként kezdett kollaborálni művészekkel és kreatív gondolkodókkal. Első együttműködésünk Andy Warholhoz köthető 1985-ből. Az Absolut Warhol azonnali sikere egyfajta váltóversenyt indított el és azóta mintegy 550 művész adta át egymásnak az Absolut kreatív stafétabotját. Ennek köszönhteően a Stocholmban található Spiritmúzeuban ma több mint 850 ilyen műalkotás láltható. Ezt egyszer láltnod kell!
Ahogy mi hirdetünk.
Amíg más márkák megpróbálják túlharsogni egymást arcbamászó kampányaikkal, addig mi ragaszkodunk skandináv gyökereinkhez – visszafogottan, nyugodtan és fegyelmezetten végezzük a dolgunkat. Szeretünk játszani a képekkel és a szavakkal, mindezt tesszük magával ragadó fotókkal és az elmaradhatatlan ikonikus palack sziluettünkkel. Büszkék vagyunk rá, hogy ez a reklámtörténelem leghosszabban futó marketing kampánya.
Fejlődés, nem forradalom
Az Absolut Vodka mai napig megtartotta egyedi karakterét, mind designban, mind pedig ízben. Cseppet sem veszített kíváncsiságából a kreatív ötletek, kollaborációk és művészetek terén, és a mai napig kulcseleme fontos társaseseménynek. És mivel vodkánk minden cseppje ugyanúgy és ugyanott Svédország déli részén készül, íze és minősége is megmaradt ugyanolyan nagyszerűnek. Semmi nem változott.
Made with Swedish Water and Winter Wheat
Mindegy, hogy a barátaiddal vagy csak egyedül élvezed, az Absolut Originalt majdnem annyiféleképpen készítheted el, ahányszor mi lepároltuk, megszámlálhatatlan módon. Keverheted számtalan összetevővel, de ihatod magában is, jégre töltve. Adj hozzá szódát, citromlevet és tegyél bele pár szelet citromot; kész is a tökéletes Absolut Vodka Soda. Esetleg valami másra vágysz? Választhatsz más koktélokat is a lentiek közül. Egy biztos, a vodkánk nagyszerű, így különleges lesz a végeredmény is.
Enjoy Responsibly. Do not forward to anyone under legal drinking age.