ABSOLUT VODKA

ORIGINAL VODKA

Merész, eredeti és kreatív. Az Absolut Vodka 1979-ben debütált New Yorkban. Letisztult palackunk, amit egy 18.századi gyógyszeres üvegcse inspirált, egyből kitűnt versenytársai közül magasságuk és kihívó designjuk ellenére. Végül is ilyen volt a 70-es évek New York-ja. Másnak kellett lenned, hogy észrevegyenek.

Inspiráló kollaborációk

Az Absolut az összes márka közül elsőként kezdett kollaborálni művészekkel és kreatív gondolkodókkal. Első együttműködésünk Andy Warholhoz köthető 1985-ből. Az Absolut Warhol azonnali sikere egyfajta váltóversenyt indított el és azóta mintegy 550 művész adta át egymásnak az Absolut kreatív stafétabotját. Ennek köszönhteően a Stocholmban található Spiritmúzeuban ma több mint 850 ilyen műalkotás láltható. Ezt egyszer láltnod kell! 

Ahogy mi hirdetünk. 

Amíg más márkák megpróbálják túlharsogni egymást arcbamászó kampányaikkal, addig mi ragaszkodunk skandináv gyökereinkhez - visszafogottan, nyugodtan és fegyelmezetten végezzük a dolgunkat. Szeretünk játszani a képekkel és a szavakkal, mindezt tesszük magával ragadó fotókkal és az elmaradhatatlan ikonikus palack sziluettünkkel. Büszkék vagyunk rá, hogy ez a reklámtörténelem leghosszabban futó marketing kampánya.

Fejlődés, nem forradalom

Az Absolut Vodka mai napig megtartotta egyedi karakterét, mind designban, mind pedig ízben. Cseppet sem veszített kíváncsiságából a kreatív ötletek, kollaborációk és művészetek terén, és a mai napig kulcseleme fontos társaseseménynek. És mivel vodkánk minden cseppje ugyanúgy és ugyanott Svédország déli részén készül, íze és minősége is megmaradt ugyanolyan nagyszerűnek. Semmi nem változott. 

Kizárólag természetes alapanyagokból

Milyen íze van az Absolut Vodka Originalnak?

"Rendkívül lágy, harmonikus ízvilága szépen lassan köszön be, kezdve enyhe karamell és vanília felhanggal, és zárul gyümölcsös, friss lecsengéssel. Az Absolut Vodka maga a megtestesült egyensúly és harmónia."

Daniel

Daniel, Sensory Manager, Absolut

"Hosszan tartó íz. Igazán finom."

Rico

Rico, Global Brand Ambassador, Absolut

"Az Absolut Original Vodkával nem nyúlhatsz mellé, megvan benne az a harmónia és sokrétűség, amit keresel egy vodkában. Mindenhez illik, bármivel keverheted, tökéletesen kiegészíti a finom ételeket és csodás élményeket."

Dudah

Dudah, Absolut Brand Ambassador, Brazil

Absolut Vodka, 40% ABV

Összetevők: Water, Vodka (grain distillate)
30 ml-ben 100 ml-ben
Energy (kJ/kcal) 275/66 916/221
Alcohol (g) 9,5 31,6
Fat (g) 0 0
  of which Saturates (g) 0 0
Szénhidrátok (g) 0 0
  of which Sugars (g) 0 0
Fehérje (g) 0 0
Só (g) 0 0

icon-pregnant

Fogyaszd felelősséggel!

www.wise-drinking.com

Nézd meg az összes Absolut termék tápértékre vonatkozó információit!